Átültetés 1.1 & Semillas magok

 2014.03.10. 18:53

Az átültetés első fázisa ezennel lezárult, hiszen minden palántát átültettem a csíráztató tálcából a tejfölös dobozokba. Ebben lesznek körülbelül 1 vagy másfél hónapig, utána pedig átkerülnek fél literes műanyag poharakba, amiket még be kell szereznem. A fél literes poharakban eltöltenek újabb 1 - másfél hónapot, azután pedig már biztosan kellően erősek lesznek a kertbe való kiültetéshez és az időjárás is megfelelő lesz.

Egyesek rögtön fél literes edényekbe költöztetnek, mondván kevesebb munka és persze kevesebb föld és akkor nem kell annyit bolygatni a palántákat. Talán így is van, de tavaly nekem valamiért jobban megmaradtak a kertben azok, akik 2x lettek átültetve - talán megedződtek kicsit :D

Jelenleg 5 tálcán és 2 helyen vannak a palánták:

20140309_105352.jpg

 

20140309_105421.jpg

 

Megjelent az első bimbó is egy Long Slim Cayenne-n: 

20140309_105458.jpg

 

Mivel megérkeztek a Semillas magok, ezért gyorsan azokat is elültettem - mindegyik fajtából 10-10 magot. Név szerint: Golden Cayenne, Joe's Long Cayenne, Lanterna de Foc, Sarit gat, Thai Orange Hot. Ezeket azért rendeltem, mert az egyik termései 30 cm-re is megnőhetnek, másik kettő citromsárgára érik, megint másik kettő pedig narancssárgára és mindegyik remekül alkalmas őrlésre. Remélem, hogy bő lesz a termés és akkor készíthetek sárga színű chili őrleményt!!! :D

20140308_155058.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://csiposakos.blog.hu/api/trackback/id/tr525852077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása