Az utolsó átültetés

 2013.05.12. 20:36

Régen nem írtam már bejegyzést, de nincs miért aggódni: paprika fronton minden a legnagyobb rendben nálam! 

Nos, az elmúlt hetek tulajdonképpen nem sok újdonságot hoztak, kivéve, hogy beérett azóta 3db Jalapeno és persze a paprikák nagyon szépen fejlődnek és tele vannak virággal. Még mindig nem végeztem teljes leltárt név és darabszám szerint, mert az utolsó magvetésemből még várom a kikelni hajlandó egyedeket.

A hétvégén megejtettem az utolsó nagy átültetést, mely által azért kicsit jobb képet kaptam a paprika állományomról. A kiszoktatást is megkezdem, hiszen pár napot a szabadban tölthettek. Jövő hétre azonban elég hűvös időt ígértek esténként, úgyhogy a szobámban helyeztem el a palánták döntő többségét. Jöjjenek most a képek!

A szobába költöztetett palánták, melyek közül páran már egészen nagyra nőttek.

SNC00750.jpg

Csírázó Shishito paprikák. Állítólag grillezve nagyon finomak! (na persze nem a csírák, hanem a kifejlett paprika termések)

SNC00751.jpg

A tavaly nyáron ültetett Jalapeno-m 2 termést is sikeresen felnevelt. Most tele van pici paprika-kezdeményekkel.

SNC00753.jpg

A Papa-féle palánták is nagyot nőttek.

SNC00754.jpg

SNC00755.jpg

És végül azok, akik nem kerültek a szobámba, hanem maradtak az ablakban.

SNC00756.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://csiposakos.blog.hu/api/trackback/id/tr625587241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása