Új ültetés, új remények

 2013.03.24. 18:46

Megejtettem az utolsó ültetést ebben az évben. Persze kényszerből, hiszen volt egy félig sikeres és egy sikertelen próbálkozásom korábban.

A héten, azt hiszem hétfőn vagy kedden csak úgy, amolyan egy életem, egy halálom próbálkozásként vizes szalvétába helyeztem 30 Papa-féle chili magot és ezt a radiátorra pakoltam. Meglepve tapasztaltam, hogy csütörtökre 30-ból 23 mag kicsírázott, mint a huzat. Ezekből 10 szerencsés nyertest tejfölös pohárba helyeztem sima virágföldbe és a tetejére került folpack is, majd beöntözés után irány a radiátor. Tehát gyakorlatilag 2 csíráztatási technikát ötvöztem ezzel. Íme a 10 nyertes:

SNC00668.jpg

Eddig úgy tűnik, működik, úgyhogy ezeken a Papa-féle magokon kívül most a maradék magokat is így vizes zsebkendőben radiátorra helyeztem. Mivel itthon leszek egy hétig, folyamatosan nedvesen tudom majd tartani a zsepiket. Szorítsatok! :D

A bejegyzés trackback címe:

https://csiposakos.blog.hu/api/trackback/id/tr285587247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GaBko 2013.03.29. 11:03:55

Nem főződ meg őket közvetlenül a radiátoron?

Koncipappa 2013.03.29. 11:37:13

@GaBko: Nem tudom...kicsírázott mindegyik magom és mindegyik ki is kelt azóta, 2 sziklevélkéje is megvan, élnek és virulnak. Fura, hogy egyszer jó a radiátor, egyszer meg nem. De ha nem radiátor, akkor mi biztosítja a megfelelő hőmérsékletet?

GaBko 2013.03.29. 11:40:36

@Koncipappa: Az attól függ hány fokos a radiátor. 40-50 fok az biztos nem tesz jót, megfőzi.
Valamit biztos tennék legalább a pohár és radiátor közé. 25 foknál biztosan nem kell melegebb.

Koncipappa 2013.03.29. 13:16:08

@GaBko: rendben, köszi a tanácsod, akkor teszek közé valamit

Koncipappa 2013.04.04. 22:26:20

@GaBko: nem akarok tovább a radiátorral kísérletezni, ha nem feltétlenül muszáj, úgyhogy azt kérdezném, hogy milyen más úton lehetne a tökéletes hőmérsékletet biztosítani a csíráztatáshoz? Esetleg egy olyan fénycsöves keltetővel, mint ami neked van?

GaBko 2013.04.05. 08:53:06

@Koncipappa: Hány fok van alapból a lakásban? csíráztatáskor még fény sem kell, csak ha már kikeltek.
Ha egy asztalt teszel csak a radiátor közelébe már az is elég. Közvetlenül radiátorra tenni szerintem már túl meleg, nálam elég forró a radiátor, tuti megfőne a cucc. Az, hogy mennyi izzó kell az elegendő hőhöz az attól függ alapból milyen meleg van. Sima normál izzóból egy is tuti elég mert több hőt termel mint fényt. Annyira nem kell ezt túlmisztifikálni. Nálam is ingadozott a hőmérséklet éjszaka nem megy a világítás és simán lement 20 fok alá akkor, nap közben sem nagyon volt melegebb 22-25 foknál nekik.

Koncipappa 2013.04.05. 14:42:55

@GaBko: Nos, méregettem egy kicsikét. A lakásban 23 fok van, a radiátor 33 fokos volt, amikor langyosnak ítéltem meg, a szobámban pedig 22 fok van (ezen a hőmérsékleten egyáltalán nem csírázott ki semmi sem). Már csak azt nem értem, hogy akkor a Cayenne és a Jalapeno miért csírázott ki ilyen magas hőmérsékleten, mint amit a radiátor produkált...

GaBko 2013.04.05. 14:47:28

@Koncipappa: Az, hogy miért nem csírázott ki nem tudom, csak azt tudom, hogy nekem sem volt 25 foknál sosem melegebb és éjszaka 20 fok alatt, mégis szinte kivétel nélkül kikeltek. Az is lehet, hogy rossz volt a mag, vagy nem vártál eleget.... De rakj be egy izzót feléjük és kerítsd körbe egy dobozzal akkor tuti elég meleg lesz.

Koncipappa 2013.04.05. 14:50:00

@GaBko: rendben, úgy lesz! kössz a tippet! a doboz felülről is zárt legyen?

GaBko 2013.04.05. 14:52:55

@Koncipappa: nekem sem zárt, de így tudod szabályozni kicsit a hőmérsékletet, hogy nyitott, vagy mekkora rést hagysz. Hőmérőd csak van:) állítsd be szerintem 25-27 fok körül, az tuti elég.

juszuf16 2014.02.28. 23:39:23

Az enyémek nem bánták a radiátor tetejét, sőt...
30 fokban nagyon szuperül keltek ki.

Itt le is írtam:

chillimisszio.blog.hu/2014/01/27/ultetes_01#more5785081
süti beállítások módosítása