Bizony nagyon régóta nem volt már cikk itt a blogomon, de most 4 nagy összefoglaló következik a legutóbbi jelentkezésem óta történtekről. Íme az első rész.

 

Kezdjük a kerti növényekkel! A sok eső mellett szerencsére azért akadt pár hét száraz idő is, melynek következtében kisebb-nagyobb szünetekkel tudtam szüretelni a terméseket.

20140921_163302.jpg

 

Az itt található paprikák gyakorlatilag folyamatosan teremtek, így egyik héten sem tértem haza üres kézzel. Az érem másik oldala persze az, hogy hiába volt sok a leszedett termés, nagyon sok elrohadt a füzéreken és a szárító rekeszekben egyaránt.

20140921_163416.jpg

 

Fajták szerint a következő a kép:

-Papa-féle: pornak való, meglepően sok épen maradt, felfűzve és rekeszekben tárolom

-Lidl Cayenne: kellemes csalódás, de a túl vastag húsa miatt nehezen szárad, felfűzve és rekeszekben tárolom, ebből azért már sajnos elég sok elrohadt szedés után

-Cayenne: kb. katasztrofálisan kevés termett idén, ami pedig beérett, az kicsi volt és ráncos, Cayenne-ből ez valami rossz fajta sajnos, jövőre biztosan nem vetek ilyet

-Serrano Tampiqueno: ebből készítettem idén a szószt – kicsi, vastag húsú sok maggal, így aztán szerintem túl sok vele a munka, ezért inkább savanyúságként raktam el (a savanyúságról később még szót ejtek)

-Birds Eye Demon: sok apró termés -> pepecselős munka a szedése, nagyon erős :D, kb 1 négyzetméternyit takarítottam be a növényekről és az esős idő miatt sütőben szárítottam ki őket – elképesztően jó aromával rendelkezik (a porításról később)

 

Valamikor október közepe felé ki kellett szednem a növényeket tövestül, mert a kertet fel kellett szántani, így idén a szezon ebben a kertben egészen biztosan véget is ért.

20141020_174641.jpg

 

Konklúzió: tulajdonképpen a kiültetés utáni jégesős sokk szerencsére nem okozott akkora kárt a növényekben, mint amekkorára számítottam. Az irreálisan sok eső számlájára írható minden rossz, ami idén itt történt – kivéve a karóhoz kötős bakimat. Mindent összevetve a mostoha időjárás ellenére azért egészen jó volt a termésátlag, de az ereje a kevés nap miatt nyilvánvalóan kisebb.

Amit jövőre másképp fogok csinálni: valószínűleg 1, vagy 2 hosszabb sor lesz nagyobb tőtávolsággal. Ezen kívül jobban fogok figyelni a karózásra és egész biztosan kevesebb tővel fogok dolgozni és kevesebb fajtával. Nagybátyám felvetette, hogy csinálhatnék egy kisebb fóliasátrat, melyhez adna 3db csövet a vázhoz és így már csak a fóliát kéne megvenni és valami ajtót összedobni. Mindenképp fontolóra veszem a dolgot. 

A bejegyzés trackback címe:

https://csiposakos.blog.hu/api/trackback/id/tr666884161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása