Ezúttal a Cayenne termései közül érett be a legtöbb, melyeket szokás szerint rögtön felfűztem szárítás céljából, hogy aztán majd kiszáradás után megőröljem őket. 

Időközben az egyik Naga Jolokia is elkezdett bepirosodni, valamint az egyetlen tő Habanero-m termései is, ami úgy tűnik, mégsem Yellow :D

A héten ettem egy-egy Anaheim-et és Pasilla Bajio-t. Egészen jók voltak, bár a Pasillának még érnie kell.

A többiek amúgy rendben vannak, most már mindegyik ki lett karózva, tápoldatot hetente kapják és most öntözni sem kell, mert 2 napja esik az eső.

Képek:

SNC00945.jpg

SNC00946.jpg

SNC00947.jpg

SNC00948.jpg

A mostani, kicsit szegényesebb szüret eredménye:

SNC00949.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://csiposakos.blog.hu/api/trackback/id/tr315587232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása