Hol volt, hol nem volt...

 2013.02.20. 20:36

...volt egyszer egy Ákos, aki...nem így folytatom, mert ezt már ellőttem egy korábbi posztomban. Szóval, valamikor régen, az én drága unokatestvérem - Ádám - volt olyan kedves és bevezetett extrém szokásainak egyikébe, ami nem volt más, mint a lehető legtöbb ételbe erős paprikát tenni :D Kisebb gyerekként ez bizony komoly kihívásnak bizonyult, hiszen új volt még a chili okozta csípés. Egy alkalommal Ádáméknál vacsoráztunk, amikor előkerült egy azóta legendává vált kis vitaminos doboz, melyen a következő felirat állt: Keresztes Imre erős. Nos, Keresztes Imre nem más, mint az én drága nagypapám, aki maga termesztette chilit ledarálta és nekünk elküldte. A felirat azért tette emlékezetessé, mert úgy olvasható, hogy magára érti papa azt, hogy erős, nem pedig a paprikára, bár valóban mindketten erősek :D. Aztán persze került a levesbe és azt kellett figyelni, ki tudja megenni ezután fapofával :D

Aztán ahogy telt-múlt az idő, észrevétlenül is szokásommá vált nekem is a csípős paprika fogyasztása. Nehézkes beszerzése miatt azonban jobbnak láttam, ha én magam termesztem meg a chilit, hiszen így tudom, hogy nincs permetezve különféle mérgekkel és persze önmagában örömöt okoz egy növény "felnevelése". Arról nem is beszélve, hogy szó szerint karnyújtásnyira lesz így tőlem többféle chili is, melyek az én kezeim munkáját dicsérik majd (na meg persze a természetét, mert azért a biológia továbbra is működik). 

Így kezdődött hát az egész. Azóta persze rendszeres látogatója és kérdezője vagyok a chili-fórumoknak, úgyhogy tanácsért már hozzám is bátran fordulhat bárki! Következő alkalommal szót ejtek az első magok elvetéséről, kikeléséről és a különböző érzésekről, amelyek a vetéstől a termésig kísértek :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://csiposakos.blog.hu/api/trackback/id/tr725587257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása