Engem ott fenn az égieknél valaki nagyon nem szeret.

Na de ne ugorjunk ennyire előre! A hétvégén a palánták második felét ültettem ki az itthoni kertbe. Itt egy kicsit árnyaltabb volt a kép a fajtákat tekintve. Tavalyhoz képest annyi a változás, hogy most kevesebb fajta van, de nagyobb tőszámmal. 

Kicsit részletesebben: mivel por formájában szeretem a chilit, így itt is törekedtem olyan fajták nevelésére, melyek könnyen szárítható termést hoznak. Tavalyiak közül a Joe's Long Cayenne, Jalapeno Early és a Lanterna de Foc voltak a befutók, így idén is kaptak helyet a kertben. De mivel sosem tudom megállni, hogy ne próbáljak ki más fajtákat, ezért idén újdonságként megjelent az Aji Limo, a Bulgarian Carrot, a Westindian Yellow Habanero és a Butch-T.

Az Aji Limo egy citrusos, citromsárga színű, meglehetősen erős fajta, amit majd megpróbálok kiszárítani - remélve, hogy így is megtartja állítólagos különleges ízét. A Bulgarian Carrot egy narancssárga chili, ami állítólag jól szárítható, így került a képbe. A Westindian Yellow Habanerot kíváncsiságból vetettem el, mert elvileg az egyik legnagyobb terméseket hozó Habanero. A Butch-T pedig jelenleg a 4. legerősebb chili, amit azért vetettem el, hogy a kemény legényeknek is legyen mit rágcsálniuk :D

 Fényképek:

20150606_184217.jpg

 

20150606_204042.jpg

 

 Táblázat:

iii.jpg

 

Így nézett ki a hétvégén a kert. Azonban kedden jött egy hatalmas jégesős vihar és szanaszét tépte a palántáimat. 8 palánta egész biztosan kiment és még további 25 palánta túlélése kérdéses. Sajnos a vihar némelyiket tőből, de legtöbbjüket fentről törte ketté, így a 2. sor gyakorlatilag csak kis zöld botokból áll - néhol 1-2 levéllel. Sírni tudnék, úgyhogy most nincs lelki erőm fényképet feltölteni. Az életben maradtakat kikaróztam. Szerencsére mamáék kertjében egyetlen palánta esett csak áldozatul, úgyhogy már csak abban reménykedhetek, hogy az ottani termés jó lesz...

Véget ért a május, úgyhogy jöjjön, aminek jönnie kell: a palánták kikerülnek a kertbe.

Ahogy tavaly, idén is - valószínűleg utoljára - mamámék kertjébe ültettem ki először a palánták kb. felét (45 db). Változás viszont akad több is tavalyhoz képest. Először is az összetétel, ugyanis idén inkább a szegedi fajtákkal kísérletezem ezen a területen. Másodszor pedig most sokkal szellősebben raktam el őket, ami 60cm tő- és 90 cm sortávolságot jelent. Remélem, így már kényelmesen elférek közöttük, amikor kiló számra fogom szüretelni a termést :D

Néhány szó a fajtákról. Mivel én magam leginkább por formájában hasznosítom a chilit, ezért gondoltam, miért ne lehetne édes fűszerpaprikát is elrakni idén. Ekkor jöttek képbe a szegedi fajták. Az ottani kert elég nyílt, gyakori az erős szél és semmi árnyék sincs, így oda megfelelőnek gondoltam ezeknek az ellenállóbb fajtáknak a kiültetését.

Szegedi 20 - édes fűszerpaprika

Szegedi 80 - édes fűszerpaprika

Szegedi 179 - enyhén csípős fűszerpaprika

Papa-féle - a szokásos African Devil chili valamelyik válfaja

Cabai chili tree - elméletileg ez egy olyan chili fajta, mely egy nyár alatt képes akár 2m magasra is megnőni, na hát majd meglátjuk, bár ha abból indulok ki, hogy a Birds Eye Demon is megnőtt 1,2 m magasra, akkor talán ez is elkapja majd a fonalat

 

Fényképek:

Táblázat:

 33.jpg

 

Kiültetés előtt:


20150529_161235.jpg

 

Kiültetés után:

 20150529_183022.jpg

 

20150529_190422.jpg

 

20150529_190430.jpg

 

20150529_183016.jpg

 

 A kiültetés óta eltelt pár nap és ahogy az minden évben lenni szokott, rettentően megviselte a palántákat a kiültetés. Kb. 2 pár levél maradt tövenként, a többit leégette a nap. Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen tavaly is végbement ez a folyamat és végül mindegyik megerősödött a kezdeti sokk után. Emellett pedig elővigyázatosságból rézzel lepermeteztem őket.

 

Az utóbbi hetekben nagyon elfoglalt voltam és nem volt időm és erőm naplót írni. Szerencsére ez az egyetlen negatívum, ami eszembe jut.

A palánták ugyanis töretlenül fejlődnek és már javában hozzák a virágokat, amiket a további fejlődés érdekében le is csipkedtem.

Fényképek:

20150509_162822.jpg

 

Újra helyet cseréltek a keltetősök és a természetes fény alatti tálcák:

20150509_162950.jpg

 

20150509_162903.jpg

 

Mindezek mellett a magyar fajtákat átültettem nagyobb poharakba. A gyökérzet alapján ez erősen időszerű volt már:

20150507_125728.jpg

 

 

 

Egy újabb eseménytelen hét telt el. A chiliket csak öntöznöm kell és néha megforgatni. Szerencsére minden jól alakul, már az első virágkezdemények is megjelentek!

Fényképek:

20150425_151227.jpg

 

Az első virágok:

20150425_151334.jpg

 

Chili erdő:

20150425_151400.jpg

 

A napozók:

20150425_151441.jpg

 

Elképesztően elfoglalt voltam az utóbbi hetekben (mérnökverseny, suli stb.) úgyhogy annyi időm sem maradt, hogy a chili naplót megírjam. Bár senkitől nem kaptam visszajelzést, hogy hiányolnátok az írásaimat, így talán nem történt katasztrófa. :D

Szóval a chilik: elképesztő fejlődésbe kezdtek az utóbbi időben, aminek nagyon örülök. A legutóbbi bejegyzés óta heti 1x már tápoldatot is kapnak.

Fényképek:

A keltetőben már most egy dzsungelre emlékeztető állapot kezd kialakulni. Azok a nagy palánták Joes Long Cayenne-k.

20150419_150526.jpg

 

20150419_150544.jpg

 

Szerencsére a természetes fény alattiak sem nyúlnak meg annyira, mert cserélgetem a tálcákat a keltetősökkel.

20150419_150459.jpg

 

A magyar fajták sem tétlenkednek. Itt is érik már az átültetés.

20150419_150616.jpg

 

Végül, de nem utolsó sorban pedig egy kép a Numex Halloween-ekről. Az bal szélső már színes termésekkel rendelkezik.

20150419_150646.jpg

 

A múlt heti átültetés remekül sikerült, a palánták valósággal nekilódultak a növésnek és a klorózisnak nyoma sincs! Ezen a hétvégén pedig a csapat többi részét is nagyobb poharakba tettem. Maradt még némi virágföld tavalyról, ami éppen csak elég lett. Sikerült úgy elrendeznem a palántákat, hogy az előző tálcákra is ráfért jó pár, így egy kisebb is elég volt a maradékoknak.

Fényképek:

A keltetőben:

20150329_130328.jpg

 

Magyar fajták az ablakban. Ezek aztán gyorsan nőnek!

20150329_130411.jpg

 

Előtte:

20150322_145629.jpg

 

Utána:

20150329_130338.jpg

 

Az átültetettek listája:

Bolivian Rainbow (4 db)

Chiltepin (3 db)

Jalapeno Early (18 db)

Pretty In Purple (5 db)

 

A feltételezhető tápanyaghiány, a tálcákban hamar kiszáradó föld és a megfelelően kifejlődött paprika gyökérzetek együttes folyományaként a hétvégén átültettem a paprikák nagy részét.

Mint azt már korábban mondtam volt, fél literes poharakba költöztettem a palántákat. Összesen 70 tövet ültettem át és így bizony el is fogyott az 50 literes Florimo általános virágföld. A művelettel amúgy még nem végeztem teljesen. Sajnos most visszaüt a túl jó kelési arány általi nagy létszám és már most helyproblémákkal küzdök. Jövőre tényleg feleznem kéne az állományt! :D

Fényképek:

Előtte:

20150321_113852.jpg

 

Utána:

20150322_145606.jpg

 

20150322_145653.jpg

 

Az átültetettek listája:

Aji Limo (9 db)

Bulgarian Carrot (11 db)

Joe's Long Cayenne (9 db)

Lanterna De Foc (10 db)

Papa-féle (16 db)

Westindian Yellow Habanero (5 db)

Trinidad Scorpion Butch-T (4 db)

Chiltepin (1 db)

Cabai Chili Tree (5 db)

 

Ők még várnak az átültetésre:

20150322_145629.jpg

 

 

Tulajdonképpen már 2 hónapja történt, hogy földbe tettem az idei magokat. Nagyon megy az idő! Miközben számolgattam az átültetésre szánt poharakat, a helyet stb., észrevettem, hogy valami nem kóser néhány palántával. Na de mielőtt belemerülnék a problémás részekbe, jöjjön a képes beszámoló!

 Fényképek:

20150315_141224.jpg

 

20150315_141250.jpg

 

Most pedig jöjjön a feketeleves: attól tartok, hogy utolért a klorózis. Kérem, hogy aki ért a növénybetegségekhez, az erősítsen meg/cáfoljon rám. Egyelőre egy fűszernövényeknek való tápoldattal kínáltam meg őket, de nem tudom, ez segít-e majd. Szívesen fogadok javaslatokat a probléma megoldására! Íme a közeli képek:

20150315_141307.jpg

 

20150315_141331.jpg

 

Emellett pedig minden előjel nélkül elszáradt egy Jalapeno early palánta. Kicsit értetlenül állok a dolog előtt. Remélem, hamarosan jobbra fordulnak a dolgok!

A növényeim fejlődése remek ütemben halad. Ennek köszönhetően már azt tervezgettem a napokban, hogyan alakul majd a hónap végén esedékes átültetés. Vettem is gyorsan 100 db 5dl-es eldobható műanyag poharat erre a célra. A korábbi években rendre tejfölös poharakba ültettem át a palántákat a tálcából, de mire kikerültek a kertbe, már rég kinőtték a decis poharakat és szerintem ennek is köszönhető, hogy nem tudtak annyit fejlődni kiültetésig, amennyit egy nagyobb pohárban tudtak volna. Sajnos ez a módszer felveti a helyhiány problémáját, amit egyelőre nem tudom, hogyan fogok orvosolni.

 Fényképek:

20150308_150415.jpg

 

20150308_150424.jpg

 

Végül mégis sikerült a magyar fajtáknak is helyet csinálni a keltetőben (nagyon gyorsan nőnek!) - a dísz chiliket kiraktam az ablakba.

20150308_150443.jpg

 

 Táblázat (zöld színnel jelöltem a kikelt magokat):

1_5.jpg

 

2_5.jpg

 

3_1.jpg

 

Végül pár kép a dísz chilijeimről. Mindegyiket metszegettem, hogy többé-kevésbé egy bonsai-ra hasonlítson.

20150308_150543.jpg

 

20150308_151222.jpg

Chili fronton minden a legnagyobb rendben. A tálcások töretlenül növekednek, de azért megcseréltem a 2 tálcát, mert már ferdén nőttek a fény felé. A magyar fajták is elkezdtek kibújni. Egyelőre erősen gondolkozom, hogy egyből fél literes poharakba tegyem-e majd őket a tálcából átültetéskor, vagy maradjak a tejfölös poharaknál. Azért a dilemma, mert tavaly kiültetés előtt 1 hónappal már teljesen benőtte a gyökérzet a tejfölös poharakat és úgy éreztem, hogy emiatt lemaradtak a fejlődésben és sérülékenyebbek voltak a kiültetéskor. Ugyanakkor a fél literes poharakhoz sokkal több virágföld kell, valamint a helyigény is nagyobb.

Fényképek:

20150301_134634.jpg

 

20150301_134617.jpg

 

20150301_134430.jpg

 A magyar fajták sajnos nem fértek már be a keltetőbe, úgyhogy az ablakpárkányon kaptak helyet.

 

Táblázat (zöld színnel jelöltem a kikelt magokat):

 1_4.jpg

 

2_4.jpg

 

3.jpg

 

süti beállítások módosítása